Riczu Péter - Hírek - Riczu Péter - Közösen a közösségért!

2019. február 25. - Kötelességünk emlékezni
Az én generációm sem tapasztalta már meg, hogy mit is jelent a diktatúra, az elnyomás, a háború és az állandó félelem. De a szüleink, nagyszüleink sajnos átélték mindazokat a borzalmakat, melyek a XX. században sújtottak mindenkit. És nem lehet különbséget tenni a nácik és a kommunisták tettei között, hiszen más-más módszerrel, de mindkét rezsim életeket oltott ki, sorsokat, családokat tett tönkre. 1947. február 25-én a szovjetek elhurcolták Kovács Béla kisgazda főtitkárt. Bűne annyi volt csupán, hogy szembe mert menni a kommunistákkal. Kiállása miatt a Magyar Országgyűlés 2000-ben február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. Mert Kovács Béla mellett még több százezer ember esett áldozatául a rendszernek. Kötelességünk emlékezni rájuk. És tanulnunk is kell a múltból: nem engedhetünk az elnyomásnak! (Fotó: Hírös.hu)

2019. február 21. - Városüzemeltetés
Régi meghívásnak eleget téve ma este részt vettem a Kölcsey Kör előadásán, ahol a kecskeméti városüzemeltetés volt a téma. Miután az előadók - Sipos László tanácsnok, Polgármesteri Hivatal; Boros Gábor ügyvezető, Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit KFT. - elmondták röviden, hogy mit tesz a városvezetés és a cég Kecskemétért, az est átment lakossági fórumba. Sok hozzászóló felhozta a lakókörnyezetében lévő problémákat, elsősorban az utakkal kapcsolatban. Mind Gábor, mind a jelenlévő önkormányzati képviselők jegyzeteltek, hogy mindezt összegyűjtsék. Nagyon fontos, hogy a kb. 60.000 főre tervezett város útjai túlságosan is ki vannak használva (jelenleg kb. 110.000-en lakunk itt, és erre jön a több tízezres bejáró/áthaladó). Van feladat, van cél: minél előbb rendezni kell ezeket. Az est másik örömteli része pedig az volt, hogy régi kedves ismerősökkel is találkozhattam. Már megérte! (Fotó: Hírös.hu)

2019. február 20. - XIV. Városi Civil Fórum
'97-ben költöztünk Kecskemétre, így ki merem jelenteni, hogy immáron én is büszke kecskeméti vagyok! Büszke vagyok a városomra, és az itt élőkre, hiszen az egyének nagyszerű közösségeket hoztak létre. Ilyenek például az a több száz civil szervezet is, melyek a Hírös Városban működnek. Ezeket kicsit összefogva, a munkájukat segítve működik a Városi Civil Kerekasztal, mely megrendezi a maihoz hasonló fórumokat. Örömmel tölt el, hogy városunk civiljei (a városvezetéssel együtt) ennyire lelkesen dolgoznak az élet különböző területein azért, hogy Kecskemét egy megtartó, vonzó, fejlődő, élhető, nemzetközi város legyen. Itt az is cél, hogy barátságok szülessenek a rivalizálást háttérbe szorítva: mert figyelünk egymásra. Köszönöm a civilek eddig elért eredményeit és jövőbeni munkájukhoz sok sikert kívánok! (Fotó: Hírös.hu, Keol.hu)

2019. február 13. - Baal, a szürreális állat jelenség
Ma este volt "szerencsém" egy nagyon kedves ismerősömmel megnézni Brecht Baal c. darabját. Hogy is mondjam... Nekem ez a fajta előadás, megközelítés igen magasröptű: nem vagyok az a tipikus intellektuel, aki megérti az ilyet. Elhiszem, hogy nehéz darab, a színművészeink pedig végig profin adták elő a rájuk testált szerepeket. Baal egy önző egoista állat, akinek csak önmaga fontos. Kifacsar, mint egy narancsot, utána eldob. Miután megkapta amit akart, máris kiveti csápjait következő áldozatára. Sziporkázik az emberek előtt, holott belül teljesen üres. Hiányzik belőle minden, ami által szocializálódhatna. Egy szürreális világban él, melynek ő a középpontja. Köszönöm, de ebből én nem kérnék. És te?

2019. február 6. - Minden és semmi
Nem vagyok az a nagy balett rajongó, éppen ezért is voltam olyan kíváncsi, hogy mit fognak a KCB művészei kihozni Verdi Traviata c. darabjából. Aki nem ismeri az eredeti történetet, az is rögtön átlátta, hogy miről van szó, hiszen az előadók és a zene olyan profin voltak összepattintva, hogy minden lejött azonnal. A zenében a múlt kiválóan keveredett a jelennel, a történet maga pedig látszott, hogy nagy odafigyeléssel született. A színpad tele volt élettel, tánccal, zenével, miközben a nézőtér csendben, szinte mozdulatlanul figyelt. A művészet elég szubjektív dolog, másként éljük meg. Számomra így az volt a mondandója a mai szuper produkciónak, hogy ha egy van, aki szeret és boldogok vagyunk együtt, akkor meg van minden. Azonban ha nem vigyázunk erre a csodára, akkor az életünk egy pillanat alatt semmivé lesz. Én boldog vagyok... (Fotó: Kecskemetikatona.hu)

2019. január 26. - Ó'hami, akarom mondani, Ohana
A családom nagyon is tudja, hogy mennyire szeretem a hasamat, a gasztro kalandokat. Gondolom éppen ezért mehettem ma este az Ohana Gasztroklubba Zsófiéknak köszönhetően. Szuper este volt, ismét elleshettem néhány konyhai trükköt, melyeket remélem hamarosan otthon is kipróbálhatok. Velő, vaddisznó, szarvas, ragu, chutney, sült alma, forralt bor, grill - csak hogy elképzelésetek legyen az estéről! Most már jártam Kecskemét mindkét főzőiskolájában, leteszteltem őket. A következő lépés az lesz, hogy a családot is megpróbálom elrángatni egy-egy hasonló eseményre. Bár az sem jó, mert hozzászoknak a jóhoz, és utána már csak ilyen csodákat készíthetek otthon!

2019. január 23. - Ezek vagyunk mi?
A hétvégén két esemény is történt, sokan kérdezték meg a véleményemet ezekről. Elhunyt Andy Vajna, amit őszintén sajnálok. Élete során rengeteget tett a (magyar) filmért. Fel lehet hozni, hogy a magyar politikában és gazdaságban milyen szerepet vállalt az utóbbi időben, de nem emiatt fogunk rá emlékezni - remélem. A másik pedig Nagy Blanka, aki kiállt a tömeg elé és elmondta véleményét a regnáló kormányról. Mindkét esetben a másik politikai oldal szereplői, hívei egy része azonnal elkezdett ocsmány módon fröcsögni. Persze vannak, akik ezért pénzt kapnak, másoknak ez csak egy szerep, de sajnos sokan komolyan gondolták. Ide jutottunk? Örülünk más halálának? El akarjuk nyomni azt, aki ki mer állni és elmondja a saját véleményét? Ezek vagyunk mi? Nem akarom elhinni...

2019. január 19. - "Meseautóban színezüst erdők során"...
Anyáéktól közös programot kaptunk Zsófiékkal mára: irány a Madách Színház és a Meseautó! Jó pár éve már annak, hogy Anettemmel a Madáchban jártunk, akkor az Operaház fantomját láttuk. A mai darab teljesen más jellegű volt, de évek múlva erre is emlékezni fogunk! Kiváló szereposztás, nagyszerű dal- és táncbetétek, visítva röhögős poénok (még a színművészek sem bírták ki nélküle). Kicsit kiszakadtunk a valóságból és nagyszerűen szórakoztunk! Köszönjük Szűcs vezérigazgatónak, Kovács Verának és családjának, Péterffy Tamásnak, Halmosnak és Annácskának, no meg Sárinak és Józsinak! "Nem ébredek fel még. Könyörgöm, ó nagy ég! Hadd álmodjam tovább Ezt a szép nagy csodát."

2019. január 12. - A Don-kanyar hősei
1942-ben ezen a napon a szovjetek a túlerőnek köszönhetően a Don-kanyarban harcoló 2. Magyar Hadseregen könyörtelenül átgázoltak. Odavesztek magyar apák, gyermekek, akik nem tettek mást, csak hűségesek voltak az esküjükhöz és Hazájukhoz. Ma rájuk emlékezünk...
"Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán, A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a "Sas" behívóval... a "mélybe", Az tudja, hogy lehet biz' itt van élete vége." (Kustra Ferenc)

2019. január 8. - Öröm és bánat egyben
Az ART TeleCom KFT. látta ma vendégül a Wojtyla Ház népes családját. Tegnap felhívtak a Házból, hogy előadással is kellene készülni. Ezt most nem vállaltam, így Ács Imre mesterpedagógus beszélt a Collner téri polgári házáról és Kecskemét múltjáról. Az ebéd előtti pár gondolatom a 2018-as évről szólt: mennyi élménnyel, történettel gazdagodtunk (közösen is), az év végi főtéri szeretetebédekről. És persze az előttünk álló esztendőről: tanulva a múltból, az új kihívásokat megoldva, az előttünk álló lehetőségekkel élve tesszük a dolgunkat. Amikor a Wojtyla Házban járok, mindig két érzés kavarog bennem: az öröm és bánat egyben. Örülök, hogy ide tudunk jönni, lehetőségünk van segíteni mindazokat, akiknek szüksége van rá. Másfelől bánt, hogy sajnos sokan vannak, akik rászorulnak. De amíg tudunk, jövünk. Hiszen adni jó...