Hírek - Riczu Péter - Közösen a közösségért!

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Hírek

Hírek > 2010

Hírek, információk, vélemények, gondolatok

Az ember megy ide-oda, teszi a dolgát. Így vagyok ezzel én is. Végzem a munkám nap, mint nap. Élvezzük az életet a Párommal: utazunk, mozizunk, színházba járunk, együtt vagyunk a barátainkkal, stb. És természetesen ott van a közösség. Legyen szó a rászorulók megsegítéséről, a politikáról, vagy a közösség építéséről. Azokról ez eseményekről olvashatsz itt, melyeket fontosnak érzek megosztani Veled.
A képek részben saját készítésűek, részben az internetről vannak letöltve.


2010. december 21. - Kellemes ünnepeket!
Igen mozgalmas év volt számomra a 2010-es esztendő. Túlnyomó többségben szép emlékek maradnak meg bennem. Boldog vagyok a Párommal. Úgy érzem, hogy a munkám terén is jó eredményeket értem el. Elindultam egy utazáson, mely reményeim szerint sokáig fog tartani. Ez pedig nem más, mint a közösségi élet. A legfájóbb idei dolog az volt, hogy elveszítettem egy Nagyszülőt ismét. Most már Mamika is fentről figyel bennünket, ahogyan Papácska és Papó.
Mindentől függetlenül békés, áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt szeretnék kívánni!

2010. december 20. - Minőségi évzárás
Sikeresen vettük az akadályt! Újabb egy évre megkaptuk az MSZ EN ISO 9001:2009 tanúsítást. Volt vele munka, nem is kevés. Társaságunk viszont elkötelezett a minőség mellett, mint ahogyan az Ügyfeleink, Partnereink is.
Köszönjük mindenkinek a 2010-es esztendőt. A weboldalunkon megtalálható ünnepi nyitva tartásunk és egy kis karácsonyi üdvözlő.

2010. december 15. - Gazdasági helyzetünk
Megalakult a Kecskeméti Közéleti Klub melynek célja, hogy havonta egy alkalommal a Tudomány és Technika Házában különböző, a embereket érintő témákról tartsanak fórumot.
Az első fórumon Dr. Vértes András, a GKI vezérigazgatója mutatta be a mai magyar gazdasági helyzetet. Szó esett a kormány által hozott döntésekről, annak hosszú távú kihatásairól.
A másik kiemelt téma a magánnyugdíjpénztárak voltak. Szerinte minden egyén maga döntsön arról, hogy melyik rendszerben szeretne maradni, ne mások tegyék meg helyettük.

2010. december 14. - A Pápa és a kapcsolatok
Este megtekintettük a kecskeméti Katona József Színház előadásában Karol Wojtyla (II. János Pál pápa) "Az aranyműves boltja" c. előadást. Ha egy mondatba össze kellene foglalnom a művet, akkor az így hangzana: Meg kell nézni. Három egymásba fonódó történetet hallunk a kiváló művészek előadásában. A lángoló szerelemről, a társunk iránt érzett szeretetről, ragaszkodásról, és természetesen a jövőről.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy a milyen a kapcsolatunk a Párunkkal. Rá fogunk jönni, hogy csak együtt létezünk. Én benne, Ő bennem. A gyűrű csak egy darab fém, magában értéktelen. Ami mögötte van, kettőnk között: az a kincs.

2010. december 09. - Sajtótájékoztató
Sajtótájékoztatót tartottunk Király Józseffel, az MSZP városi elnökével. Szó esett a párt jövőjéről: gyűjtőpárt, vagy baloldali néppárt akarunk-e lenni. Szükség van az újjáépítésre. Ebben számítunk mindenkire, aki tenni akar a közösségért. Aláírásgyűjtésbe kezdtünk a kormány által hozott elhibázott döntések ellen.
A Hírös Városban létre kívánunk hozni egy karitatív szervezetet. Célunk a bajba jutottakat támogatása. Ennek előfutáraként a KEJE és az Iskolatáska Alapítvány adományyűjtését is támogatjuk Kecskeméten a Szabadság téren felállított bódéban.

2010. december 06. - Ho-ho-hó, itt a Télapó!
Ho-ho-hó! - mondta tegnap a Télapó. Vasárnap este beharangoztam a Facebook-on, hogy én leszek az egyik Mikulás klón Kecskeméten a Szabadság téren. Sokak bánatára azonban nem öltöttem magamra a híres piros ruhát.
Ugyanis Andrisnak nagyon tetszett, hogy oly sok hódolója lett hirtelen. Kicsik és nagyok énekeltek, nevettek, fotóztatták magukat az öreg "Miky" nagy örömére.
A képeket itt meg tudod tekinteni: Mikulás Kecskeméten

2010. december 03. - Karácsonyi kézműves foglalkozások
A Kecskeméti Jóléti Egyesület ingyenes kézműves foglalkozást szervez mindazok számára, akik saját kezűleg készített ajándékkal szeretnék megajándékozni szüleiket, rokonaikat, barátaikat. A foglalkozások helye: Kecskeméti Jóléti Egyesület, 6000 Kecskemét, Nyíri út 37. Telefon: 76/504-755; 70/524-8393
A foglalkozások ideje: december 04, 11, 18 (09-12 óráig); december 03, 10 (14-17 óráig)
Szeretettel várunk mindenkit!

2010. december 02. - Egy kevés is lehet igazán sok
Ha van felesleges ruhád, hozd el nekünk 2010. december 10-ig és eljuttatjuk a szegény gyermekek részére.
Esetleg pár forinttal is támogatod az adománygyűjtést? Külön megköszönjük. A pénzadományokat egészen december 23-ig gyűjtjük.
Mind a ruhát, mind a pénzt leadhatod az ART TeleCom ügyfélszolgálatán vagy a Szabadság téren (a szökőkútnál) az Iskolatáska Alapítványnak.

2010. november 28. - Lemezfelvétel
A Kecskeméti Ifjúsági Fúvószenekar tagjai már második napja gőzerővel zenélnek: zajlik a lemezfelvétel a Református Gimnáziumban. Mivel a Zenekar honlapját én készítem, megfűztem őket, hogy készítsünk pár fotót róluk felvétel közben. A képeket és a videókat a Zenekar honlapján el lehet érni.
A két nap alatt összeálltott műsort 2011. február 27-én (vasárnap) mutatják be a nagyközönség előtt. Bővebb információval a weboldalon illetve a Facebook-on is szolgálnak a zene szerelmeseinek.

2010. november 27. - Piros kesztyűben
Az MSZP gyűlésére mentünk ma reggel két tömött busszal Kecskemétről és Kiskunfélegyházáról a budapesti Papp László Sportarénába. Szavunkat hallattuk több, a kormány által "jó" és "a nemzet érdekét szem előtt tartó" rendelkezésével szemben. Sokan nem értik: nem az a probléma, hogy különdót fizettetnek a nagy profitot szakító cégekkel, vagy a kétmilliós bérplafonnal. Nem. A gond az, ahogy teszik: nem mindenkire kötelező érvényű, úgy alakítják a környezetet, hogy az bizonyos köröknek nagyon is jövedelmező legyen. Fel kell venni a kesztyűt, mert itt Harry Potter és a varázslat nem segít. Csak a közösség, csak Magyarország.

2010. november 26. - Harry Potter
Este végre eljutottunk oda, hogy megnézzük a Harry Potter és a halál ereklyéi c. film 1. részét a Malom Moziban. A viszonylag hosszú film lassan, komótosan hömpölygött, felrázva a közönséget egy-két látványos, akciódús résszel. Felvezették a végső összecsapást, melyet jövőre tekinthetünk meg (elvileg már 3D-ben). Szerintem sokan várják, hiszen gyermekek milliói olvasták a varázslótanonc kalandjait világszerte, megszerettetve velük (ismét) az olvasást. Kíváncsiak leszünk, ki fog nyerni. Vagy ez nyilvánvaló?

2010. november 26. - Közösen a közösségért!
Meghívott vendége voltam a délutáni Petőfiváros-Felsőszéktó Részönkormányzat (RÖNK) jelöltállító ülésének. A városrész jelenlévő lakosai kiválasztották maguk közül azt a 24 személyt, akik a RÖNK-ben kéviselik őket.
A körzet jelenlegi önkormányzati képviselőjével korábban megállapodtunk, hogy részt vehetek én is a munkában, támogatnak abban, hogy a politikával és a közösséggel jobban megismerkedhessek. Pár szóban elmondtam a jelenlévőknek: nem ellenséget keres itt a városban az ember, hanem a közösséget, akikkel és akikért érdemes összefogni. Pártpolitikai színektől függetlenül tudtam beszélgetni jó pár lakossal. Nem árt, ha adott esetben 4 év múlva már többeknek is ismerős leszek...

2010. november 24. - Kikosarazott kosarasok
Barátságos kosárlabda mérkőzésen voltam a Párommal - szigorúan, mint néző. A pályán a T.O.M. Controll Kecskeméti KSE legényei csaptak össze a GAMF Öregfiúk együttesével. A csapat tagjai között volt Dr. Zombor Gábor és Sztojan Ivkovics is. Talán miattuk? Nem tudom, de a csarnokban a bunda szagát lehetett érezni... Jó hangulatban telt a mérkőzés, a játékosok élvezték a meccset. És szerintem a nézők is. Mi a GAMF csapatának szurkoltunk végig, ha már itt töltöttük anno a főiskolás éveinket. Hajrá Kecskemét!

2010. november 22. - Ünnepeljünk együtt!
Az ART TeleCom 1991. november 22-e óta támogatja az Ügyfeleit különböző IT megoldásokkal a kapcsolatteremtésben. Szeretném megköszönni minden kedves Ügyfelünknek a bizalmat; Partnereinknek, Beszállítóinknak pedig a folyamatos támogatást. Tudjuk, hogy mindez a közös munka és a jó kapcsolat eredménye. Reményeim szerint még sokáig fogunk tudni együtt ünnepelni.... Vásárolj üzletünkben (Kecskemét, Lóverseny u. 1.) 2010. november 22-26. között és a feltűntetett árakból 10% kedvezményt adunk. Honlapunk: ART TeleCom

2010. november 19. - Dupla szivárvány
Délután esett Kecskeméten az eső. Ebben nincs semmi rendkívüli, viszont ritka égi jelenség tárult elénk: a dupla szivárvány! Az autópályán tartottam haza Parádról, amikor a kecskeméti lehajtó előtt észrevettem a szivárványokat. Jobbra nézve a lenyugvó napot láttam kevés felhő kíséretében. Előre tekintve pedig mentem a felhők közé, hogy az összes eső rám hulljon.
YouTube link: Somewhere over the rainbow

2010. november 18. - Függöny fel!
Este megnéztük a kecskeméti Katona József Színház előadásában az Oroszlekvár c. darabot. Öröm volt nézni Margitai Ágit, Sirkó Lászlót és a többi színművészt is. A Színház tele volt, pedig nem most volt a premier. A közönség hol csendben figyelt és elgondolkozott az adott jeleneten, hol pedig harsányan nevetett.
Ajánlom mindenkinek - és nem csak ezt a darabot - a hírös kecskeméti ékszerdobozban!

2010. november 17. - Kommunikációs problémák
Az Ügyfelekkel történő találkozások nap, mint nap segítenek abban, hogy minél jobban kommunikáljak. Azonban vannak még hibáim, nem lehet felhagyni a gyakorlással. Ez viszont nem mindig elég. Úgy gondoltam, érdemes egy specialistát felkeresni, aki segít a fejlődésben, a jobb, hatékonyabb kommunikációban. Judit olyan dolgokra világított rá, melyektől ledöbbentem. "Jé, ezt így is lehet!" Érdekes lehet Számodra is? Keresd fel a Tudás Tanoda honlapját és választ kaphatsz a kérdéseidre!

2010. november 16. - Munka a köbön
A szakértelem, az Ügyfelekhez való hozzáállás meghozza mindig az eredményt. Partnereink folyamatosan fejlődnek és ebben társaságunk segítségét is igénybe veszik. A projektek túlnyomó többsége jelenleg az IT hálózatok építése és bővítése. Te is szeretnél kapcsolatot teremteni mindazokkal, akik igazán fontosak Számodra?
Keress fel bennünket és segítünk: ART TeleCom KFT.

2010. november 15. - Együtt
Kilenc évvel ezelőtt, 2001. november 15-én volt az első randevúm a Párommal. Ő mind a mai napig állítja, hogy én nem randira hívtam őt, csak mozizni és beszélgetni - másként látom, de titkon Ő is tudja ezt. Életünk során voltak kisebb-nagyobb problémák, de együtt megoldottuk. Szép az élet, boldog vagyok!

2010. november 09. - Az első
A mai naptól elérhetővé teszem a nagy nyilvánosság előtt a 2010-es önkormányzati választásokkal kapcsolatos tapasztalataimat és véleményemet tartalmazó "Az első" című írásomat. Az anyag 2010. október 21-én készült, és először csak egy pár emberrel osztottam meg. Eljött az ideje annak, hogy mások is megtekintsék, véleményezzék.
Az írás megtekintéséhez klikk ide: Riczu Péter - Az első

2010. november 08. - Milyen a jó marketing?
A békés demonstráció után még volt egy-két elintézni valóm, így a vásárlás is. Otthonunktól nem messze van egy áruház, ahol rendszeresen találkozok egy hajléktalannal, mint ahogy történt ma este. Indultam az üzlet felé, jött hozzám. Köszöntünk (ha már ismerjük egymást valamennyire) és kérdeztem volna, hogy mennyit adjak. De a szavamba vágott: "Elnézést, tudnál hozni nekem 1 csomag szódabikarbónát? A testvéremnek fáj a hasa, és ez jót tenne neki...". Természetesen vittem a tasakot, de megtoldottam még kiflivel és felvágottal. Nem nagy dolgokat szokott kapni tőlem vagy a Páromtól, de megköszönte és látszott rajta, hogy most is örül a kis ajándéknak. Ritkán kér pár forintot, inkább valami harapnivalót. Szívesebben adja az ember. Szerinted is jó a marketingje?

2010. november 08. - Kell-e nekünk kétharmados alkotmány?
A Kecskemét Jövőjéért Civil Összefogás a Szent István szobornál tartott békés demonstrációt az alkotmány védelmében. Mint az ismert, a jelenlegi kormánypártok meg akarják változtatni az alkotmányt több ponton is, meg akarják nyírbálni az Alkotmánybíróság jogköreit. Itt nem az a probléma, hogy 2-3,5 milliós végkielégítés felett 98%-os adót kell fizetni. Az a probléma, hogy kényük-kedvük szerint alakítanak mindent, mások megkérdezése nélkül. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy ez bizony kétélű fegyver... A demonstráció békés volt, a végén felhangzott az Örömóda és mindenki egy-egy gyertyát helyezett el Szent István szobránál.

2010. november 06. - Nevetéssel teli hétvége
A hétvége ismét mozgalmasra sikeredett. Megnéztük végre a várva várt új mesét, a Gru-t (Despicable me) a kecskeméti Malom Moziban. Szombaton pedig folytatódott a Batyus Buli, ezúttal Attiláéknál. Hajnal 3-kor mondták a házigazdák, hogy jó lenne menni...
Természetesen azért dolgozgattam is, de az nem volt annyira megerőltető, mint a moziban a popcorn elfogyasztása, vagy a győzelem átélése a buliban az Activity egyik fordulójában.

2010. november 02. - Mi lett '89 reménységéből?
Mai napon részt vettünk a Magyar Demokratikus Charta tüntetésén Budapesten. Amit én éreztem a megmozdulással kapcsolatban:
A regnáló kormány olyan döntéseket hoz(ott) meg, melyekkel a demokrácia, a közösség jogai sérülnek. Ha nem megy ész érvekkel, majd megoldjuk erővel. Ezt nem szabad tenni, csak abban az esetben, ha nem demokráciában akarunk élni... A jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt (MSZP) is rengeteget hibázott kormányzása 8 éve alatt. Sokszor tűnt ki az, hogy nem a közösségnek, csak egy adott körnek akarnak jót. De nem tettek olyan lépéseket akkor sem, mint a jelenlegiek...

2010. november 02. - Az új marketing direktor
Párom ismét feljebb került a raglétrán. Mivel vezetői meg vannak elégedve a munkájával, teljesítményével, úgy döntöttek, hogy legyen ő a kiváltságos a Design KFT. sales munkatársai között: kinevezték a társaság marketingvezetőjévé!
Ezúton is gratulálni szeretnék neki a kinevezéséhez és sok sikert a még nehezebb, még nagyobb felelősséget jelentő munkához!

2010. október 29. - Csendet! Készül az új CD!
Gyakorlat teszi a mestert. Pláne, ha zenéről van szó. A Kecskeméti Ifjúsági Fúvószenekar nem csinál mást, csak gyakorol és gyakorol. Hamarosan beállnak a Piarista Gimnázium koncerttermének falai közé, hogy legújabb CD-jüket elkészítsék. A lemez - mint mindig - kapható lesz majd a különböző fellépéseken, koncerteken. Várjuk sok szeretettel, és jó zenére éhes, nyitott fülekkel.

2010. október 26. - A szépségért meg kell szenvedni!
Mud Lee (egyszerűbb nevén Röfi) a shar-pei kutyánk átesett az utolsó szemműtétjén - remélem. Mint az köztudott, az ilyen kutyáknak pár számmal nagyobb a bundája, mely a szemét is irritálhatja. 10 nap múlva kiderül: lesz-e még ráncfelvarrás!
A műtétet és az azt követő ébredezést viszonylag jól bírta, a gallérral viszont azóta is szokott még küzdeni...

2010. október 25. - In memoriam Adolfina
Kevesebben lettünk. A mai napon hajnalban a kis törpenyuszink úgy döntött, hogy nálunk már sokat volt és inkább az égieket boldogítja tovább bolondozásaival.
Röfivel örök barátok maradnak: Mud Lee & Adolf
Nyugodj békében Nyuszkó!

2010. október 24. - Adomány a Ganz-Röck dolgozóinak
Sok kicsi sokra megy... Ma délelőtt a kiskunfélegyházi Ganz-Röck öt munkatársának adtunk át 10-10 ezer forintot az MSZP Kecskeméti Szervezetének nevében. Mindannyian bízunk abban, hogy eredményesek lesznek, meg tudják védeni magukat és a közösségüket. Mi pedig amiben tudunk, továbbra is segítünk.

2010. október 23. - Béla buli
Elfáradtunk, hiszen rengeteget dolgoztunk. Éppen ezért már mindannyian nagyon vártuk a szombat esti bulit Béláéknál. Eszem-iszom, dínom-dánom és egy kétfordulós Activity parti. Éjjel fél 2-kor "zavartak el" bennünket a házigazdák.
Így játszuk mi az Activity-t: Activity All Star

2010. október 23. - A hősökre emlékeztünk
Ma délelőtt Kecskeméten 1956 hőseire emlékeztünk. Az ünnepi műsor után koszorúkat helyeztünk el az emlékműnél.

 
 
 
Bookmark and Share
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz